Bakos Bettika vagyok,
1995-ben születtem. Énekesnő és zeneszerző vagyok, mindenem az improvizáció. Billentyűzök is, zeneszerzőként a jazz és a vers megzenésítés érdekel a legjobban. Jógaoktató vagyok, mantra és ének improvizációs workshopokat tartok ‘Lélekzeng’ címmel.
A Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola népi ének szakán végeztem, majd az Etűd és a Bartók Konzervatóriumba jártam. 2019-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz ének szakos hallgatója vagyok.
Népzenei tanáraim Agod Alíz és Héjja Bella voltak, jazz ének tanárom Kovács Linda, Winand Gábor, Urbán Orsi, Karosi Júlia és Lakatos Ágnes, klasszikus ének tanárom Molnár Anna, jazz zongora tanáraim Horváth ‘Tojás’ Gábor, Nagy János, Tálas Áron, Pozsár Máté.
Gyermekkorom óta énekelek, korábban hazai és nemzetközi népzenei és könnyűzenei énekversenyek rendszeres résztvevője voltam. Számos díjat hazavittem, voltam országos első helyezett és nemzetközi ezüst minősítésű is.
Dévényi Zoltán gitáros-zeneszerzővel 2015-ben kezdtem dolgozni, előbb a Mirna nevű világzenei formációban, majd duózni kezdtünk, amiből szép lassan kialakult a Trio, a Quartet és végül a Bettika Quintet. Eddig közel kétszáz saját szerzeményen dolgoztunk már együtt és számtalan koncert és fellépés van a hátunk mögött.
A Bettika Quintet
a jazz, a magyar népzene alapú világzene, a vers megzenésítés és a szabad zenei improvizáció mezsgyéjén egy egyéni új hangzáson munkálkodik, ahol minden hangszer, – a színpadon mindegyik előadó szerepe egyenlő fontosságú és ahol vers és zene, dallam és kíséret folyamatos izzó viszonyban, reflexióban vannak.
-
-
-
Bakos Bettika – ének, billentyűk, effektek
-
Dévényi Zoltán – gitárok, ének
-
Kosztolánszki Dominik – tenor és szoprán szaxofon, fuvola
-
Mayer József – nagybőgő
-
Richter Ambrus – dobok
-
-
Az alkotótársaimról bővebben »
2021 januárjában a Bettika Quintet előadásával elnyerte a Müpa Jazzshowcase fődíját, vagyis a szakmai zsűri díját.
2020 novemberében az MTVA Hanghordozók második helyezettje lett Bakos Bettika és Dévényi Zoltán duója Székelyhidi Zsolt ‘Kölyökidő’ című versének megzenésítésével.
Több vers-zenés és jazz-költészet stílusú programunk van:
“Kéj-est”
‘Kéj-est’ című műsorunkban klasszikus és kortárs erotikus lírából válogatunk slammel és vizuállal kiegészítve. Bettika oldalán Horváth Kristóf “Színész Bob” a férfielem megtestesítóje, Szatranyák Zsófi pedig a látvány effektusok felelőse.
“Csukás-kortárs”
2017 elején állítottuk össze Csukás István felnőtt verseiből készült műsorunkat “Szavam távoli zenére lejt… ” címmel, melyben Horváth Kristóf “Színész Bob” slammer is szerepel. Bemutatója a magyar költészet napja alkalmából a MOM Kulturális Központban volt 2018-ban.
…
Bob és Bobék Orchestra
2017-től a Horváth Kristóf vezette Bob és Bobék Orchestra tagja vagyok. Zeneszerzőként is részt vettem a Margó Irodalmi Fesztiválon bemutatott Toldi és a Rejtő romantika műsor elkészítésében.
…
Szólóban gyakran a looperem is velem van. A Jazz’n flow nevű sorozatban Brávácz Alexandra jóga órái alatt mantrák köré építek ének-improvizációkat, sokszor pedig párom is eljön, aki gitáron szokott kísérni.
Mióta szülővárosomból Orosházáról Budapestre költöztem és úgy döntöttem, hogy az életemet a zenének és a jógának szentelem, csak úgy pezseg az élet körülöttem – több száz koncerten és zenei eseményen voltam előadó, zenéket írok, stúdiózok, eközben hihetetlen tehetséges és zseniális emberekkel van szerencsém együtt dolgozni – a másik oldalon pedig a jóga segít lelassítasni. Segít a tudatosabb életben, az elmélyülésben, a belső megtisztulás útján.
Tanítok és jógaoktató vagyok. ‘Lélekzeng’ címmel önismereti énekórákat és mantra és ének improvizációs workshopokat tartok. A “Tudás hatalom”-ban vezetek énekes-improvizációs workshopokat. Emellett színészeknek tartok énekes felkészítő órákat és színdarabok zenei rendezéséhez nyújtok segítséget. Filmzene írással is foglalkozom.
Szívesen segítek a hangommal és tudásommal amikor csak szükség van rám. Mindemellett ha csak tehetem a természetet járom és jógázok.
Köszönöm mindenkinek a támogatást és szeretetet! Nagyon szerencsésnek érzem magam és nagyon hálás vagyok mindezért! ♥♥♥